FÉNYSZARVAS Szociális Szövetkezet > Hírek > Események > Germanné Kemény Ildikó > GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY® Előadás 2017.05.26. 17:00

GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY® Előadás 2017.05.26. 17:00

A Germán Gyógytudomány című, ingyenes előadás, rálátást ad az ember, a természet és a betegség kapcsolatára. Germanné Kemény Ildikó, magas szakmai színvonalával, laikusok számára is megoldáshoz vezető magyarázatokat ad.

  Az ember komplex biológiai működésének megértése, a megrázó konfliktusok hatására kialakuló betegségek által.

Tulajdonképpen mi is az a Germán Gyógytudomány ® ?

A modern orvostudomány állítólag azért állt neki az emberi szervezet kutatásának, hogy a beteg szervezetet jobban meg lehessen gyógyítani. Mint az a későbbiek során kiderül, ez alapvetően hiányos volt, mert csupa lelkesedés miatt a mechanikai-biokémiai összefüggések felfedezésénél figyelmen kívül maradt a lélek és az agy. Régen dogmatikai okokból kifolyólag a Nap, mint központi égitest létezését még nem fogadták el és a csillagok keringését tévesen a Föld körüli pályájukon képzelték el. Ez nehezen volt értelmezhető és még számításokat sem lehetett végezni róla. Amióta azonban Galilei felfedezte, hogy a Nap a Naprendszer központja, azonnal világossá vált minden.

Az elmúlt évszázadokban vagy évezredekben, az orvosok nézetének súlypontját a diagnosztika és a terápia területén többnyire a pszichikai összefüggések alkották.

Természetesen nem voltak abban a helyzetben, hogy anatómiai, fizikai és biokémiai alapokra, tehát a modern természettudományokra támaszkodva helyezzék ismereteik súlyát, hanem tapasztalataikat leggyakrabban pszichikai-intuitív módon gyűjtötték össze, ugyanakkor ezt manapság részben még mindig lényegtelennek, sőt büntetendő cselekménynek tartják.

Mindkét szemlélet hiányos, mert egyik esetben sem szentelnek kisebb-nagyobb figyelmet az agynak.

Összességében azonban a lelki-intuitív szemlélet közelebb állt az igazsághoz, hisz tapasztalhatjuk a tisztán szervközpontú orvostudomány szörnyű következményeit. Másrészről persze a szerves rész egészének bevonása nélkül soha nem is juthatunk el reprodukálható rendszerbe foglalható párhuzamos egybevetésig.

Valójában a lélek, az agy és a szerv között szigorú értelemben véve nem tudunk különbséget tenni, mert igazság szerint ők egy tartósan szinkronban élő hármas egységet képeznek:

Lélek – Agy – Szerv

Minden lelki és szervi folyamat összeköttetésben áll az aggyal és ott történik azok koordinálása. Az agy kvázi a szervezetünk nagy számítógépe, melynek lelkünk a programozója, másfelől a test és a lélek is programozhatja közösen a számítógépet jól, vagy rosszul.

Szem előtt kell tartanunk a lélek, az agy és a szerv folyamatos kölcsönhatásait, és az agyunkat, mint az egész szervezetünk évmilliók alatt kifejlesztett számítógépét, ha meg akarjuk érteni a törvényszerűségeket.

A Germán Gyógytudomány ® nem csak a lélek, az agy és a szerv egymáshoz való viszonyát öleli át, hanem embriológiai-ontogenetikai magyarázatokkal szolgál a megértéshez, hogy az egyes relé központok, miért az agynak éppen azon a bizonyos pontján helyezkednek el, ahol most láthatjuk őket.

Ezen kívül részletezi a különböző csíralemezek közötti összefüggéseket és az ebből eredő rákos daganatok, valamint a normális szövetek különféle szövettani formáit. A rák minden egyes fázisában ugyanis kimutatható az embriológiailag odatartozó szövettani minta.

A Germán Gyógytudomány ® mindezeken túl még egy másik koordinációs kört is átölel, mely a nagyobb egységek (családok, rokonság, horda, nyáj, falka, stb.) különböző viselkedési- és konfliktusmintáinak egymáshoz fűződő kapcsolatát rendszerezi és ezt a szinapszist és az évmilliók alatt kifejlődött más fajok, fajták, élőlények szimbiózus közös egymással élésének szemléletét az egész világegyetemre kiterjeszti.

Ez a felfedezés, teljes egészében forradalmasítja  a betegségről és a gyógyulásról  alkotott hiedelmeinket.

Az előadás díjmentes!

2017.05.26. 17:00-19:00

Veszprém, Rózsa utca 13.

gkemenyi@fenyszarvas.hu

H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 1
  • 09:00 -20:00
    2019-10-01

    Varrószakkör – SZÉKESFEHÉRVÁR

    A varrószakkört, ajánlom kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak, akik szeretnék kézügyességüket, kreativitásukat kipróbálni, kamatoztatni a varrás területén.

    A különböző használati tárgyak (párna, neszesszer, táska, terítő, takaró, stb.) elkészítése során a kezdők egészen az alapoktól megtanulhatnak varrni, a haladók pedig elsajátíthatnak eddig nem ismert trükköket, fortélyokat.

    Amiért érdemes minket választani:
    – megtanulhatsz varrni
    – fejlesztheted a már megszerzett tudásod
    – hasonló érdeklődésű emberek között lehetsz
    – feltöltődsz az itt uralkodó általános jókedvtől és lelkesedéstől
    – kimozdulsz a hétköznapok szürkeségéből
    – terápiás jellege miatt lelki problémáid is oldódhatnak.

    Csoportfoglalkozások minden második hét kedden az alábbiak szerint:
    1. csoport: 9:00-12:00
    2. csoport: 14:00-17:00
    3. csoport: 17:00-20:00

    Részvételi díj: 5.000,- Ft/hó/fő

    A részvételi díj tartalmazza a mintadarabok elkészítéséhez szükséges anyagokat és eszközöket is.

    Helyszín:

    IGÉZŐ, Székesfehérvár, Basa utca 1.

    Ha kedvet kaptál, keresd Cseh Katát az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
    – a kata@mcskdesign.hu e-mail címen,
    – a +36307082787 telefonszámon,
    – vagy üzenj az MCSK Design oldalnak.

    Várlak sok szeretettel! 🙂

23456
  • 09:00 -14:00
    2019-10-06

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    HOLISZTIKUS, SPIRITUÁLIS HALADÓ TANFOLYAM

    HOLISZTIKUS, SPIRITUÁLIS HALADÓ TANFOLYAM, csak azok részére folytatódik, akikkel együtt, az alapokat kiépítettük. Magasabb szintre emelve folytatjuk.

    Ha úgy érzed, hogy feladatod van…

    Úgy érzed, hogy más vagy? Úgy érzed, hogy szunnyad benned valami ? Úgy érzed, hogy másra is hivatott vagy? Vonz a mesék és a csodák világa? Szívesen elmélyülsz a spiritualitás és az ezoterika világában? Szeretnéd ezeket az ismereteidet a fizikai síkon is kamatoztatni? Ismerd meg a saját meséd! Ismerd meg mélyben szunnyadó képességed! Lépésről, lépésre, mélységről, a mélységbe. Nem instant technika, hanem elmélyülésen és tapasztaláson szerzett mély tudás és ismeret anyag, mely a megértéseket és az egyéni fejlődéseket hordozza magában.

    Képzeld el azt, hogy te is képes vagy meditációban érzékelni, energiákat mozgatni és a tudatoddal segíteni másokon. A képesség mindenkiben benne van, a kérdés, hogy meg akarja-e keresni, vagy hagyja tovább szunnyadni. Szabad akarattal. Saját meséd forgatókönyv írója és rendezője lehetsz. A lelked és a szellemed meséjének.

    A cél, hogy fizikai testben lévő lelki és szellemi erőinket összehangolva, megtaláljuk és működtetni tudjuk.

    Amennyiben elkezdenéd a tanfolyamot, Kérlek töltsd ki az Űrlapot:

    https://forms.gle/Mhpo5neUsiWTuXXK8

    Megfelelő jelentkező esetén új alap Holisztikus, Spirituális Tanfolyam indul.

    Bővebben:
    http://gazdamonika.hu/holisztikus_-spiritualis_tanfolyam/

    Modulok

    A tanfolyam modulokból áll, aminek pontos tematikáját, az adott segítő energetikai rendszerek, a “csatorna” adja az alapot. Az alap modulok mindegyike mélyíthető, a mélyítés hatására épülnek össze és vállnak érthető egésszé.

    A modulok:

    • Energetika anatómia 
    • Csakrák 
    • Angyali energiák – Arkangyali terek használata
    • Őselemek – Alkímiai alapok
    • Szellemgyógyászat 
    • Belső templom – Isteni én – Előző életek
    • Szellemsebészet
    • Gyakorlati technikák – (beépítve a modulokba) – inga, szenzibil, saját energiák  használata

    Ára: 10.000 Ft/ alkalom/ 6 óra

    Jelentkezési lehetőség az alábbi űrlapon.

    Űrlap

    Gazda Mónika

7
  • 09:00 -19:30
    2019-10-07

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    Varrószakkör – Veszprém

    Varrószakkör – Veszprém, egy olyan rendszeres esemény, melyet ajánlok kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak, akik szeretnék kézügyességüket, kreativitásukat kipróbálni, kamatoztatni a varrás területén.

    Csoportfoglalkozások minden második héten hétfőn az alábbiak szerint:
    1. csoport: 9:00-12:00
    2. csoport: 13:00-16:00
    3. csoport: 16:30-19:30

8
  • 17:30 -20:00
    2019-10-08

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    Meditációs klub – Belső Templom

    Meditációs klub – Belső templom, a következő téma, ami a belső templomunkba való elmélyülést és reinkarnációs utazást takar. Spirituális összefüggésekben, az önismereti munkához kapcsolható. A lelki mélységek, nehézségek felfedezése és megoldásának elindítása segíti a tisztulást és a fejlődést. Végeredményként, lépj be az aranykapun és engedd, hogy emelje rezgésedet.

    Ez is egy évente ismételt meditációs téma. Az ismétlés nem a legmegfelelőbb szó, mert nincs két egyforma elmélyülés, nincs két egyforma energia tér, nincs két egyforma résztvevői energiaigény sem.  Aki ismer, tudja, hogy mindig egy magasabb szintet érintünk és mindig az adott energiaszintnek megfelelő a csoportos elmélyülés, a lélekgyógyászati kezelés zajlik. Így egyszeriek és egyediek a Meditációs klub délutánjai. 🙂

    Vezetett meditációbanvédett térben, angyali energiákkal, aktív lélekgyógyászati és szellemgyógyászati kezeléssel és a résztvevő aktív tudati energiájának jelenlétében tárjuk fel belső templomunk mélységeit és a beakadt reinkarnációs eseményeinket.

    Ne pihenni készülj, hanem intenzív munkára. Belső feladatok megoldására. Közben nyugodtan megmozdulhatsz, ha elzsibbadtál, ha kényelmetlen valami. Légy tudatilag jelen, kövesd a hangom, kövesd a vezetését. Add bele belső erőd, tudatod energiáját. Érezd, lásd, halld. És megtörténik a csoda! 

    Ajánlom kezdőknek és haladóknak egyaránt. Mindenkinek a saját szintje szerint hozza meg a válaszokat és a fejlődést.

    Megírjuk a TE mesédet, a Meditációs klubban, a Belső templomod felszabadítása és reinkarnációs események oldása céljából.

    Égi áldással és segítőkkel dolgozunk, a legfőbb jó szerint!

    Tervezett időpontok:

    1. Belső templom – 2019.09.10 17:30-19:30
    2. Belső templom – 2019.09.24 17:30-19:30
    3. Belső templom – 2019.10.08 17:30-19:30
    4. Belső templom  – 2019.10.22 17:30-19:30

    Jelentkezés:

    E-mail-ben vagy az alábbi

    ŰRLAPON.

    A Belső templom című csoportos kezelés, akkor indul el, ha megfelelő létszámú, regisztrált jelentkező lesz. A megadott elérhetőségen, értesítést küldök neked.

    Gazda Mónika

    FÉNYSZARVAS Szociális Szövetkezet

    Cím: Veszprém, Rózsa utca 13.

    E-mil: gazda.monika@fenyszarvas.hu

    Telefon: +36/70-379 8517

    Részvételi díj: 2000 Ft

    Engedd meg magadnak, hogy megérkezz erre a helyre!

    Gazda Mónika

9101112
  • 09:00 -16:00
    2019-10-12

    Táskavarró workshop – Székesfehérvár

    Táskavarró workshop – Székesfehérvár, című workshop alatt, egész napos varrás keretében a képen látható, kunyhó mintával díszített Valentyinás táskát készítjük el.

    Minden résztvevő hozza magával a saját anyagát, amit a megadott méretek alapján kiszabott. (A kiszabandó méreteket és az előkészületi dokumentációt kérd e-mailben a cseh.kata@fenyszarvas.hu címen történő bejelentkezéssel együtt.)

    Részvételi díj: 10.000,- Ft/fő

    Cseh Katalin

13
  • 09:00 -16:00
    2019-10-13

    Táskavarró workshop – Veszprém

    Táskavarró workshop – Veszprém, című workshop alatt, egész napos varrás keretében a képen látható, kunyhó mintával díszített Valentyinás táskát készítjük el.

    Minden résztvevő hozza magával a saját anyagát, amit a megadott méretek alapján kiszabott. (A kiszabandó méreteket és az előkészületi dokumentációt kérd e-mailben a cseh.kata@fenyszarvas.hu címen történő bejelentkezéssel együtt.)

    Részvételi díj: 10.000,- Ft/fő

    Cseh Katalin

  • 16:00 -18:00
    2019-10-13

    Szakrális Női Kör – Sámándobokkal

    Papp Judit vagyok a Szakrális Női Kör – Sámándobokkal szervezője. A Shia’ka nevet választottam. Hangom és dobom ősi rezgései vezetnek, hogy életre keljen a Belső Erőnk.

    A DOB GYÓGYÍTÓ EREJE
    (Szeleken járó – Cherokee tanítás)
    “A dob hangja – Földanya szívverése.
    A dob hangja, a gyógyítás egyik legerőteljesebb formája, mint életerő lakozik a dobban.

    A dob átadja a nagyapák és nagyanyák rezgéseit, mint imákat, melyek kapcsolatot teremtenek a Teremtő és őseink között, hálát adva mind azokért az ajándékokért, melyeket megélhetünk a mindennapjainkban.
    Megfontolt és tapasztalt öregemberként tekinthetünk a dobra, méltósággal és tisztelettel, aki Földanyánk szent szívverését adja át mindannyiunk számára.”
    – Szeleken járó –
    (Cherokee tanítás)

    Szeretettel várlak, hívlak téged is ebbe a női körbe:

    Sámándobos szakrális női kör –
    sámándobok, csörgők, hangtálak, gyógyító dalok és magyar mantrák, szeretetteljes együttlét ereje, dobmeditáció gyógyító hangokkal.

    Régóta tapasztalom a dobok, csörgők és a dalok gyógyító rezgését, és a női KÖZÖSség és EGYÜTT-LÉT erejét.
    Ezt a kettőt szeretném összehozni.
    Szeretem és élvezem azt a sajátos dinamikát, ami egy női kört jellemez. Ez a dinamika mindig más, de mindig jelen van benne a nőiség ezer arca, árnyalata. Hol amazoni kirohanásokkal, hol tüzesmenyecskésen, hol anyaölként ringató, hol a földanya mindent átszerető végtelen ölelése, hol a nagybetűs NŐ virágba borult teljessége.

    A kétórás együttlét során kieresztjük a hangunkat, gyógyító mantrákat, dalokat énekelünk, a dobok, csörgők, hangtálak rezgései tisztítanak, töltenek. Az együttlét végén Dobmeditációban is kapcsolódunk Földanyával, női gyökereinkkel, önmagunkkal, belső világunkkal.

    A sámándob 2006-ban talált rám, ”első hallásra szerelem” volt, és ez tart azóta is. Valami mélyet, valami ősit szólít bennem. Akik hozzám jöttek dobolni, mind ezt a belső erőt kezdték el felfedezni, és kezdték el járni. Nem tőlem, hanem önmaguktól, a dobjaikon keresztül. Sámándob nekem tűz, belső erő, szárnyalás, felszabadulás. Néha pedig csend, megérkezés, lágy „együttdobbanásban” feloldódás. A Dobköreimre ilyesfajta egyéni hangzás és dinamika jellemző.

    A szakrális női dobkörömben a szakralitást nem a szertartásosság adja, hanem az ideérkezés szándéka, és a jelenlét.
    Várlak téged is szeretettel, ha érzed a hívást.
    Tudd, hogy jöhetsz dob nélkül is, és nem kell énekelni sem, csak ha szeretnél.

    Kérlek, jelezd részvételi szándékod messenger üzenetben vagy telefonon:
    0620 970 0666

    Hozzájárulás a programra: 2500,- Ft
    vagy amennyit adni szeretnél.

    Papp Judit
    SHIAKA

1415
  • 09:00 -20:00
    2019-10-15

    Varrószakkör – SZÉKESFEHÉRVÁR

    A varrószakkört, ajánlom kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak, akik szeretnék kézügyességüket, kreativitásukat kipróbálni, kamatoztatni a varrás területén.

    A különböző használati tárgyak (párna, neszesszer, táska, terítő, takaró, stb.) elkészítése során a kezdők egészen az alapoktól megtanulhatnak varrni, a haladók pedig elsajátíthatnak eddig nem ismert trükköket, fortélyokat.

    Amiért érdemes minket választani:
    – megtanulhatsz varrni
    – fejlesztheted a már megszerzett tudásod
    – hasonló érdeklődésű emberek között lehetsz
    – feltöltődsz az itt uralkodó általános jókedvtől és lelkesedéstől
    – kimozdulsz a hétköznapok szürkeségéből
    – terápiás jellege miatt lelki problémáid is oldódhatnak.

    Csoportfoglalkozások minden második hét kedden az alábbiak szerint:
    1. csoport: 9:00-12:00
    2. csoport: 14:00-17:00
    3. csoport: 17:00-20:00

    Részvételi díj: 5.000,- Ft/hó/fő

    A részvételi díj tartalmazza a mintadarabok elkészítéséhez szükséges anyagokat és eszközöket is.

    Helyszín:

    IGÉZŐ, Székesfehérvár, Basa utca 1.

    Ha kedvet kaptál, keresd Cseh Katát az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
    – a kata@mcskdesign.hu e-mail címen,
    – a +36307082787 telefonszámon,
    – vagy üzenj az MCSK Design oldalnak.

    Várlak sok szeretettel! 🙂

161718
  • 17:00 -21:00
    2019-10-18

    Lélekjátékok – Lélekállító klub

    A LÉLEKJÁTÉKOK – Lélekállító klub átalakulása, fejlődése zajlott és zajlik. Bennünk és a résztvevőkben is sok-sok tapasztalás és belső fejlődés. A játéknak alakultak olyan mélységei és dinamikája, ami nem csak megértést, de már az oldást is elindítja és viszi tovább az élet színpadára.

    A Lélekjátékok – Lélekállító klub rendszeres résztvevőit és új “játékosokat” is szeretettel várunk. Bárki csatlakozhat, aki szeretné más megvilágításban meglátni a lelki háttereket.

    Itt ráláthatsz a problémák valódi gyökerére, választ kaphatsz a kérdéseidre, megmutatkozik a megoldás, és oldódik az elakadás.
    A MORFOGENETIKUS MEZŐVEL VALÓ MUNKA HATÉKONY, de még mi is meglepődtünk.

    Szeretettel invitálunk egy izgalmas utazásra, LÉLEKJÁTÉKRA!

    Leggyakrabban érintett téma körök:
    -konfliktus a családban, munkahelyen
    -konfliktus önmagaddal
    -döntési helyzetek, célok,akadályok
    -fizikai tünetek
    -olyan helyzetek, amit nem értesz, miért történik
    -anyagi, család,párkapcsolat, munkahely, hivatás, egészség
    -és még mi lehetséges?

    Ha vannak ilyen kérdéseid, a
    LÉLEKÁLLÍTÁS módszerével megkeressük
    – az aktuális kérdésedre a választ,
    – és hogy mit is játszol Te és az életed szereplői valójában.
    – a felállítás energetikailag azonnal elkezd átíródni a fizikai szintre .

    xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

    FONTOS !!!
    GAZDA MÓNIKA KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL
    mindezt egy ENERGETIKAILAG VÉDETT TÉRBEN tesszük, a folyamatok végeztével TELJES ENERGETIKAI LETISZTÍTÁSSAL, hogy csak az állítások tapasztalatát vidd magaddal, és semmit, ami nem a tiéd.
    Móni az állításoknak is aktív segítője, ha szükséges, információt ellenőriz, útmutatást ad.

    xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

    Kíváncsi vagy, hogy a Te Életedben mi zajlik? Kiderítenéd, ki miért viselkedik úgy, ahogy, és valójában mi zajlik a színfalak mögött egy adott ÉLETHELYZETBEN? Mit játszik a LÉLEK? és “mire megy ki a JÁTÉK”?
    Egy más Térben, más Mezőben, egy más megvilágítása az adott Élethelyzetnek. Megmutatkozik a mögöttes Dinamika, az Elakadás, és a Megoldás!
    Gyere velünk erre az izgalmas kalandra!

    A RENDSZERES RÉSZVÉTEL nagyon sok tapasztalatot adhat önmagadról, másokról, a lélek működéséről. Belebújhatsz mások szerepébe,és könnyedén felismerhetsz hasonlóságokat a saját életedre vonatkozóan. A résztvevők – az állítást kérők és a segítők is – felismerésekkel és változásokkal lettek gazdagabbak.

    Várunk tapasztaltabbakat, és teljesen kezdőket is, ez itt nem számít. Jöhetsz akkor is, ha csupán “kíváncsiskodni”/tapasztalni szeretnél.

    Részvételi díj a programon szeptembertől: 4000,-Ft

    REGISZTRÁCIÓ A PROGRAMRA
    ELSŐ ALKALOMKOR AZ ŰRLAP KITÖLTÉSÉVEL
    https://goo.gl/forms/ECkfI3JvOcKN4lr03

    a továbbiakban messenger üzenetben is lehetséges.

    Az állításokat vezeti: Papp Judit
    Az extra energetikai hátteret biztosítja: Gazda Mónika

    http://www.fenyszarvas.hu/event/elethelyzetek-lelekjatekok-tudatossag-est/

    További infó:
    gazda.monika@fenyszarvas.hu
    és
    papp.judit@fenyszarvas.hu

19
  • 14:00 -20:00
    2019-10-19

    Torony sor 11, Székesfehérvár 8000, Magyarország

    Torony sor 11, Székesfehérvár 8000, Magyarország

    Lélekállítás – a Lélek Megoldásai – Székesfehérvár

    Lélekállítás – a Lélek Megoldásai – Székesfehérvár eseményére, szeretettel várlak. Várlak erre az izgalmas kalandra, találkozásra Önmagaddal, az Életeddel!
    Várom az érdeklődőket, a kísérletező kedvűeket, és a változásra vágyókat. Bárki csatlakozhat, aki szeretné más megvilágításban meglátni a lelki háttereket.

    Mit fogunk csinálni?
    A családállításhoz hasonlóan felállítjuk a kérdező élethelyzetét, és engedjük, hogy a mindenütt jelen lévő morfogenetikus mező megmutassa a mögöttes dinamikát, a lelki hátteret, és ha lehet, akkor oldást és megoldást is kapunk. (személyes tapasztalatom szerint már maga a felállítás is elindítja a tudatalattiban a változást.)

    Milyen kérdéseket, megoldásra váró helyzeteket tudsz elhozni? Ilyeneket:
    Elakadtál az életed valamely területén?
    Állandó konfliktusod van valakivel?
    Döntési helyzetben vagy?
    Elégedetlen vagy önmagaddal?
    Nem érted, hogy mi zajlik benned vagy körülötted?
    Keresed a tüneteid lelki hátterét?

    ÖNÉRTÉKELÉS – EGÉSZSÉG – PÁRKAPCSOLAT – MUNKA, KARRIER,HIVATÁS – PÉNZÜGYEK, ANYAGI HELYZET – CSALÁDI KONFLIKTUSOK – MIÉRTEK ?

    Hozd el a kérdésed, és a Lélekállítás módszerével felállítjuk és megkeressük a kérdésedre a választ.
    – Felfedezheted, valójában mi zajlik az életedben.
    – Rálátást,megértést,tudatosságot nyersz.
    – Az állítás megmutatja a mögöttes dinamikát, lelki hátteret.
    – Segít, hogy tisztábban láss,és megértsd önmagad és az élethelyzeteid résztvevőit.
    – Megtalálhatjuk az elakadások, konfliktusok okát, gyökerét,
    – És oldjuk is azokat.

    Segítőként is nagyon megéri részt venni az állításokban. Belebújhatsz mások szerepébe,és könnyedén felismerhetsz hasonlóságokat a saját életedre vonatkozóan. Illetve mindaz, ami téged is érint, nálad is elkezd átdolgozódni, oldódni. A résztvevők – az állítást kérők és a segítők is – felismerésekkel és változásokkal lesznek gazdagabbak.

    A programon részt vehetsz saját kérdéssel, de anélkül is.

    A Lélekállitásokban fantasztikus lehetőség rejlik. Fedezd fel te is!

    A programon a részvételi díj: egységesen 7000,-ft /fő
    A részvételhez személyes bejelentkezést kérek szépen.
    papp.judit@fenyszarvas.hu

    Kérdésekre szívesen válaszolok: 0620 970 0666

    Papp Judit

    Gyengéd terápiák

20
  • 09:00 -14:00
    2019-10-20

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    HOLISZTIKUS, SPIRITUÁLIS HALADÓ TANFOLYAM

    HOLISZTIKUS, SPIRITUÁLIS HALADÓ TANFOLYAM, csak azok részére folytatódik, akikkel együtt, az alapokat kiépítettük. Magasabb szintre emelve folytatjuk.

    Ha úgy érzed, hogy feladatod van…

    Úgy érzed, hogy más vagy? Úgy érzed, hogy szunnyad benned valami ? Úgy érzed, hogy másra is hivatott vagy? Vonz a mesék és a csodák világa? Szívesen elmélyülsz a spiritualitás és az ezoterika világában? Szeretnéd ezeket az ismereteidet a fizikai síkon is kamatoztatni? Ismerd meg a saját meséd! Ismerd meg mélyben szunnyadó képességed! Lépésről, lépésre, mélységről, a mélységbe. Nem instant technika, hanem elmélyülésen és tapasztaláson szerzett mély tudás és ismeret anyag, mely a megértéseket és az egyéni fejlődéseket hordozza magában.

    Képzeld el azt, hogy te is képes vagy meditációban érzékelni, energiákat mozgatni és a tudatoddal segíteni másokon. A képesség mindenkiben benne van, a kérdés, hogy meg akarja-e keresni, vagy hagyja tovább szunnyadni. Szabad akarattal. Saját meséd forgatókönyv írója és rendezője lehetsz. A lelked és a szellemed meséjének.

    A cél, hogy fizikai testben lévő lelki és szellemi erőinket összehangolva, megtaláljuk és működtetni tudjuk.

    Amennyiben elkezdenéd a tanfolyamot, Kérlek töltsd ki az Űrlapot:

    https://forms.gle/Mhpo5neUsiWTuXXK8

    Megfelelő jelentkező esetén új alap Holisztikus, Spirituális Tanfolyam indul.

    Bővebben:
    http://gazdamonika.hu/holisztikus_-spiritualis_tanfolyam/

    Modulok

    A tanfolyam modulokból áll, aminek pontos tematikáját, az adott segítő energetikai rendszerek, a “csatorna” adja az alapot. Az alap modulok mindegyike mélyíthető, a mélyítés hatására épülnek össze és vállnak érthető egésszé.

    A modulok:

    • Energetika anatómia 
    • Csakrák 
    • Angyali energiák – Arkangyali terek használata
    • Őselemek – Alkímiai alapok
    • Szellemgyógyászat 
    • Belső templom – Isteni én – Előző életek
    • Szellemsebészet
    • Gyakorlati technikák – (beépítve a modulokba) – inga, szenzibil, saját energiák  használata

    Ára: 10.000 Ft/ alkalom/ 6 óra

    Jelentkezési lehetőség az alábbi űrlapon.

    Űrlap

    Gazda Mónika

21
  • 09:00 -19:30
    2019-10-21

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    Varrószakkör – Veszprém

    Varrószakkör – Veszprém, egy olyan rendszeres esemény, melyet ajánlok kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak, akik szeretnék kézügyességüket, kreativitásukat kipróbálni, kamatoztatni a varrás területén.

    A különböző használati tárgyak (párna, neszesszer, táska, terítő, takaró, stb.) elkészítése során a kezdők egészen az alapoktól megtanulhatnak varrni, a haladók pedig elsajátíthatnak eddig nem ismert trükköket, fortélyokat.

    Amiért érdemes minket választani:
    – megtanulhatsz varrni
    – fejlesztheted a már megszerzett tudásod
    – hasonló érdeklődésű emberek között lehetsz
    – feltöltődsz az itt uralkodó általános jókedvtől és lelkesedéstől
    – kimozdulsz a hétköznapok szürkeségéből
    – terápiás jellege miatt lelki problémáid is oldódhatnak.

    Csoportfoglalkozások minden második héten hétfőn az alábbiak szerint:
    1. csoport: 9:00-12:00
    2. csoport: 13:00-16:00
    3. csoport: 16:30-19:30

    Részvételi díj: 5.000,- Ft/hó/fő

    A részvételi díj tartalmazza a mintadarabok elkészítéséhez szükséges anyagokat és eszközöket is.

    Ha kedvet kaptál, keresd Cseh Katát az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
    – a kata@mcskdesign.hu e-mail címen,
    – a +36307082787 telefonszámon,
    – vagy üzenj az MCSK Design oldalnak.

    Várlak sok szeretettel! 🙂

22
  • 17:30 -20:00
    2019-10-22

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    Veszprém, Rózsa utca 13.

    Meditációs klub – Belső Templom

    Meditációs klub – Belső templom, a következő téma, ami a belső templomunkba való elmélyülést és reinkarnációs utazást takar. Spirituális összefüggésekben, az önismereti munkához kapcsolható. A lelki mélységek, nehézségek felfedezése és megoldásának elindítása segíti a tisztulást és a fejlődést. Végeredményként, lépj be az aranykapun és engedd, hogy emelje rezgésedet.

    Ez is egy évente ismételt meditációs téma. Az ismétlés nem a legmegfelelőbb szó, mert nincs két egyforma elmélyülés, nincs két egyforma energia tér, nincs két egyforma résztvevői energiaigény sem.  Aki ismer, tudja, hogy mindig egy magasabb szintet érintünk és mindig az adott energiaszintnek megfelelő a csoportos elmélyülés, a lélekgyógyászati kezelés zajlik. Így egyszeriek és egyediek a Meditációs klub délutánjai. 🙂

    Vezetett meditációbanvédett térben, angyali energiákkal, aktív lélekgyógyászati és szellemgyógyászati kezeléssel és a résztvevő aktív tudati energiájának jelenlétében tárjuk fel belső templomunk mélységeit és a beakadt reinkarnációs eseményeinket.

    Ne pihenni készülj, hanem intenzív munkára. Belső feladatok megoldására. Közben nyugodtan megmozdulhatsz, ha elzsibbadtál, ha kényelmetlen valami. Légy tudatilag jelen, kövesd a hangom, kövesd a vezetését. Add bele belső erőd, tudatod energiáját. Érezd, lásd, halld. És megtörténik a csoda! 

    Ajánlom kezdőknek és haladóknak egyaránt. Mindenkinek a saját szintje szerint hozza meg a válaszokat és a fejlődést.

    Megírjuk a TE mesédet, a Meditációs klubban, a Belső templomod felszabadítása és reinkarnációs események oldása céljából.

    Égi áldással és segítőkkel dolgozunk, a legfőbb jó szerint!

    Tervezett időpontok:

    1. Belső templom – 2019.09.10 17:30-19:30
    2. Belső templom – 2019.09.24 17:30-19:30
    3. Belső templom – 2019.10.08 17:30-19:30
    4. Belső templom  – 2019.10.22 17:30-19:30

    Jelentkezés:

    E-mail-ben vagy az alábbi

    ŰRLAPON.

    A Belső templom című csoportos kezelés, akkor indul el, ha megfelelő létszámú, regisztrált jelentkező lesz. A megadott elérhetőségen, értesítést küldök neked.

    Gazda Mónika

    FÉNYSZARVAS Szociális Szövetkezet

    Cím: Veszprém, Rózsa utca 13.

    E-mil: gazda.monika@fenyszarvas.hu

    Telefon: +36/70-379 8517

    Részvételi díj: 2000 Ft

    Engedd meg magadnak, hogy megérkezz erre a helyre!

    Gazda Mónika

23242526
  • 07:30 -18:00
    2019-10-26

    Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ, Veszprém, Táborállás park 1.

    Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ, Veszprém, Táborállás park 1.

    Natura Napon a FÉNYSZARVAS

    2019 őszén is megjelenik a Natur Napon a FÉNYSZARVAS Szociális Szövetkezet, mely a város egyik legnagyszabásúbb, ezoterikus rendezvénye. Veszprém város természetgyógyászati, energetikai és segítő tevékenységeit végzők számos képviselője jelenik meg, mutatkozik be, hogy ezzel is segítse a látogatókat.
    Előadások, worshopok, egyéni kezelések és termékek tesznek tanubizonyságot, hogy mennyi módszer áll rendelkezésére annak, aki elindul önmaga legmélyebb bugyraiba.

    A FÉNYSZARVAS KÉSZÜL:

    Workshopok:

    – Papp Judit: LÉLEKÁLLÍTÁS: Nők a férfi szemén keresztül.

    Izgalmas megtapasztalás, a szerepekbe való beállással, hogy hogyan látnak a férfiak minket. (1 1/2- 2 óra)

    Gazda Mónika: NEM-ek tánca az EGYSÉG felé

    Gondolatébresztő a látszat világról, a dualitásról, a karmikus feladatokról. + vezetett elmélyülés

    Egyéni segítőként:

    – Athanasiou Afroditi: Tarot kártya.

    Egy kérdés, egy válasz.

    – Némedi Zsolt: Kvantumszinkronizáció.

    Energetikai kezelés, testi, lelki elakadásokra.

    Termékek:

    – Nika ásvány-ékszer
    – Lilly Papírvirág és Dekoráció
    – Shiaka Art & Drums / Shamanic Art
    – MCSK Design – KISSA termékei

    Egész napos rendezvény áttörést hozhat a gondolataidban, a megértéseidben.

    A NŐ a FÉRFI szemén keresztül
    „A Férfi templom, a Nő a szentély.” – Victor Hugo

    A nap szlogenjéhez és témájához kapcsolódó előadások, kiállítás, jóga, meditációk, állapotfelmérések, szolgáltatások (masszázsok, kezelések, életmód tanácsadások) várják a látogatókat.

    Előadók:
    – Huszti Sándor önismereti tanító, párkapcsolati szakember: Valóban készen állsz egy új kapcsolatra?
    – Tuba Gábor Botond természetgyógyász: Éljen a Nő színeváltozása, avagy szűztől a boszorkányig
    – Horváth Zoltán gyógyító : „Érzéseim, kérdéseim – Számíts a legrosszabbra!” interaktív beszélgetés
    – Kovács Zsolt Lemma coach: A teljes élet hat alappillére a párkapcsolatok tükrében

    A nap háziasszonya: Kálazi Ági tradicionális reiki mester, tanár
    Belépőjegy: 1.500 Ft/fő/nap

27
  • 10:00 -16:00
    2019-10-27

    Szirmok – Női workshop – Szerepek, archetípusok, generációk

    Szirmok – Női workshop – Szerepek, archetípusok, generációk. Virágnyelv következik: Minden virág szirmokból áll össze. ezek a szirmok apróbbak, nagyobbak, egyszínűek vagy sokszínűek, netán minden szirom más formájú és színű. De végül 1 virágot formáznak.
    És végül:
    “Minden virág tökéletes.”
    (Utolsó szamuráj)

    A TE virágod milyen?

    Szeretettel hívlak és várlak erre a könnyed, de mélyreható női workshopra.
    Sok izgalmas,érdekes felfedezést tehetsz női szerepeidről. Megnézzük, milyen az, amikor a NŐ egyensúlyban van.
    Megízlelheted,milyen a viszonyod a női archetípusokhoz. Milyen érzés? Felismered? a benned élő pl .Királylányt, Bölcs Nőt, Uralkodónőt, Amazont, az Anyát, a Feleséget, stb.
    És belenézünk a generációkba is egy izgalmas állítással, ami eddig még mindig hatalmas felismeréseket hozott a résztvevőknek.

    Idő és igény esetén egyéni állításra is sort keríthetünk.

    A programon való részvételhez személyes bejelentkezést kérek messenger üzenetben vagy e-levélben.
    papp.judit@fenyszarvas.hu

    Hozzájárulás: 5000,-Ft

    infó: 0620 970 0666

    Papp Judit
    SHIAKA

2829
  • 09:00 -20:00
    2019-10-29

    Varrószakkör – SZÉKESFEHÉRVÁR

    A varrószakkört, ajánlom kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak, akik szeretnék kézügyességüket, kreativitásukat kipróbálni, kamatoztatni a varrás területén.

    A különböző használati tárgyak (párna, neszesszer, táska, terítő, takaró, stb.) elkészítése során a kezdők egészen az alapoktól megtanulhatnak varrni, a haladók pedig elsajátíthatnak eddig nem ismert trükköket, fortélyokat.

    Amiért érdemes minket választani:
    – megtanulhatsz varrni
    – fejlesztheted a már megszerzett tudásod
    – hasonló érdeklődésű emberek között lehetsz
    – feltöltődsz az itt uralkodó általános jókedvtől és lelkesedéstől
    – kimozdulsz a hétköznapok szürkeségéből
    – terápiás jellege miatt lelki problémáid is oldódhatnak.

    Csoportfoglalkozások minden második hét kedden az alábbiak szerint:
    1. csoport: 9:00-12:00
    2. csoport: 14:00-17:00
    3. csoport: 17:00-20:00

    Részvételi díj: 5.000,- Ft/hó/fő

    A részvételi díj tartalmazza a mintadarabok elkészítéséhez szükséges anyagokat és eszközöket is.

    Helyszín:

    IGÉZŐ, Székesfehérvár, Basa utca 1.

    Ha kedvet kaptál, keresd Cseh Katát az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
    – a kata@mcskdesign.hu e-mail címen,
    – a +36307082787 telefonszámon,
    – vagy üzenj az MCSK Design oldalnak.

    Várlak sok szeretettel! 🙂

3031   

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük